Tucatnyi blogomat csokorba kötöttem és október 13-án "felszállunk":

podo-pro.hu

A hétvégét takarítással töltöttem - lassan az építési terület lakássá kezd válni... A takarítás jó alkalom arra, hogy észrevegyek minden hibát. Bizony találtam... a mesteremberekből pillanatnyilag nagyon elegem van, ezért a "finiselést", az apró javításokat magam csinálom. Nincs tovább türelmem ahhoz, hogy hússzor elmondok valamit és huszonegyedszerre sincs megcsinálva. Egy lakás minden eldugodt sarkának rendben kell lennie ahhoz, hogy könnyen és gyorsan takarítható legyen. Élvédőzömtem, gletteltem, lábazatot ragasztottam, ahol a burkoló kissé elnagyolta a dolgot - egy nőnek nemcsak azok a részletek fontosak, amiket látni lehet majd. Ha most nem figyelek oda a lépcső alatti rész gipszkarton falának lábazatára, lehet, hogy évekig nem veszem észre, hogy a felmosóvíz áztatja a csupaszon maradt gipszkartont. Most még minden, később takart részlet is jól megoldható. A ház eredeti falai között nincs egyetlen derékszög sem, ezért elég sok a vágott padlóburkolat-maradék - a közbülső galériák alatti részen ezekből csináltam lábazatot: a falak akkor sem nedvesedhetnek, ha valamilyen váratlan oknál fogva 5 cm-es víz borítja esetleg a padlót. A később látható részeken 15 cm magas 12mm-es rétegelt lemezt ragasztok majd, amit gondosan lealapozok és lefestek - mi másra, mint levendula-színűre. Tegnap a fürdőszoba külső falára felkentem az első réteget - nagyon megnyerő, számomra. Később kiegészítem ezt a bejegyzést fotókkal, de most örülök, ha a kezemről le tudom vakarni a glettet és a festéket, nemhogy fényképezőgépet vegyek a kezembe...

Tegnap lenolajjal kentem le a konyha oldalfalát - szépen kihozta a nyers téglafal szépségét. Később, ha már lakni is tudok ebben a lakásban, a téglafalat kissé utókezelem levendulaolajjal - az illatok ugyanis legalább annyira fontosak, mint a formák - szerintem. Egyelőre penetráns festékszag van az egész lakásban.

Akárhogy igyekszem, amíg az asztalos nem állítja össze a konyhát, és a lépcsőfokok nem lesznek a helyükön, sőt a galériakorlát egy része is - addig nem tudok szerelvényeztetni sem az elektromos, sem a vízvezetékszerelővel - addig pedig nem tudok visszaköltözni.

A korábbi fürdőszoba, amit most kuckónak becézek, és ahol elkészült a 90 cm magas dobogó vázszerkezete és a felső világító ablakhoz vezető "Jákob lajtorjája" is - nagy kérdés volt, hogy körbegletteltessem 26 ezerért, vagy csak magam javítsam az egyes falhibákat és hagyjam "rusztikusra" a felületet.

Miután a lakásfelújítás már beszippantott négymillió forintot, egyre nehezebben adom ki a pénzt, úgyhogy meggyőztem magam - ebből csak faljavítgatás lesz, nem pedig profi glettelés. Ideológiát is gyártottam a smucigságomhoz, mégpedig azt, hogy ennek a helynek úgyis az a funkciója, hogy körben könyvesponcok legyenek, tehát a tükörsíma fal teljesen fölösleges cél, arról nem is beszélve, hogy az egész térszerkezet girbe-guba. Valószínűleg a levendulaszín egy picit sötétebb árnyalatával fogok itt festeni - sötétebb háttér előtt sokkal élőbbek a tárgyak. Sőt, az is megfordult a fejemben, hogy a levendula-lila mellé a növény zöld részének árnyalatát is beledolgozom a nagy felületekbe... 

Eredendően arra a falra, ami az átjáróval szemben magasodik, szerettem volna egy igazi nagy festményt rakni - Zvi Hecker egyik nagyméretű vásznát, amelyet abban az időben festett, amikor a nyolcvanas évek közepén nála dolgoztam. A  Spirál-házon dolgozott, és nekem abban a rendkívüli szerencsében volt részem, hogy láttam az alkotás folyamatát. Mármint a ház tervezését és épülését, a róla készült rajzokat, majd az épület eszmeiségéhez is kapcsolódó nagy méretű olajfestmények létrejöttét is.

Zvi úgy festett azokra a kétszer három méter nagyságú vásznakra, mintha durva lepedőre festené álmait - később sem keretezte be, sőt, még egy belső keretre sem feszítette őket. Úgy kellett felszögelni a falra - mindez együtt annyira jellemző volt rá, annyira szeretetre és tiszteletre méltó. A sok nagyképű építész között a legzseniálísabb és a legtermészetesebb ember volt akit valaha ismertem. 

A másik lehetőség egy Fehér László festmény... hiszen ő a nyolcvanas évek első felének  ahhoz a pesti baráti köréhez tartozott, amelyben én is megleltem önmagam...

A mára kiérlelt "fehérlacis" képalkotás még csak nyomokban érhető tetten azokban a képekben, de a kuckó intim terében éppen ezért illő lehetne.

Ezek az álmaim, a valóság viszont az, hogy vélhetőleg az a fotó kerül oda, amit kedves barátom Villányi András készített 1984-ben a kisfiamról. Fekete-fehér fotó egy mélylevendula háttér előtt - nem is rossz. A többi falat körben, úgyis elfoglalják majd a könyvek...

Már magam sem hiszem, de elkezdtünk burkolni! A fürdőszoba falburkolatát, miután beépítettük a zuhanytálcát és leszigeteltük egy kent szigeteléssel a falakat a zuhany körül. A királyi többes úgy értendő, hogy Péter (a burkoló) csinálta én meg a részletekkel maceráltam. Sosem vagyok elnéző, de most kifejezetten kekec... három csempét leszedettem, mert a fúgák nem voltak egy vonalban... na ettől nem lesz gyorsabb, de akkor is.

Nagyon egyszerű fehér csempéhez vettem két doboz levendulaszínűt: 10x40-es és 20x20-as méretben. Ez a halvány szín adta a változatosságot az egyébként roppant egyszerű térben. Levendula-színű fúgázó anyagot nem találtunk, így fehérrel töltöttük ki a hézagokat. Utolsó pillanatban lemondtam a tükörfűtést, pedig az elektromos csatlakozást már kiépítettük. A nyolcvan centis falon fúrt 10 cm átmérőjű szellőzőcső, még a ventillátor beszerelése előtt is úgy "húz", hogy a tükörfűtés, ha nem is felesleges, de nélkülözhető lett. Viszont, nagyon óvatosan kell bánjak a pénzemmel - a maximalizmusom elé kell tegyem a realizmusomat. A kialakított elektromos pontot arra fogom használni, hogy a falra, a rejtett világítás végébe felszerelünk még két konnektort a hajszárítónak és a hajvalasónak, így azokat majd úgy tudom használni, hogy nem kell kihúznom a konnektorból, hanem a helyiségen kívül ki-és bekapcsolom őket.

A zuhanyozót csak egy függöny fogja lehatárolni, méghozzá nem a szokásos nylon zuhanyozófüggöny, hanem keresek egy levendula-színű muszlint, amit impregnáló anyagba fogok mártani - csak már ott tartanék!

A társasházzal kapcsolatos teendőim annyira lefoglaltak az elmúlt két hétben, hogy a lakásommal alig foglalkoztam. A burkoló lassan befejezi a galériák alatti részeket is, a festő pedig leglettelte a központi tér felületeit - főként a gipszkarton felületetek kezelése igényelt szakszerű munkát. Innen, a festést már magam végzem, mert a még megmaradt pénzem az asztalos-munkákra kell.

Legyünk már készen! - ez minden vágya annak, aki lakását szétdúlta a felújítás, bőröndből öltözködik naponta és kihúzható ágyakat rendez reggel és este. Nincs napközbeni szieszta, még az ülésben meggörnyedt hátamat sem tudom kiegyenesíteni: reggeltől-estig egy trappban dolgozom. Nagyon unom ezt az állapotot, de mindannyiszor, amikor valami nem stimmel az építkezésen, mégsem a gyorsaság, hanem a minőségi kivitelezés mellett döntök. Erre már jócskán ráfizettem - szó szerint értendő! A téglaboltozat feltárása, a javítások, a részleteire érzékeny kétszintű galéria, a lépcsők, a megalkuvástól mentes elektromos rendszer - mind-mind zabálták a pénzt, ami persze véges, és egyre apad. Lehet, hogy a konyhán kívül nem lesz bútorom, lehet, hogy a festést magam csinálom, a nyerstégla lenolajozását már biztos, hogy a két kezemmel végzem, de akkor is kitartok amellett, hogy amit beépítünk azt a lehető legjobban kell tennünk. A hibákat ki kell javítani, ahol nem megy másként, vissza kell bontani. Ez persze, lelkileg nagyon nehéz állapot, és minden nappal nehezebb.

Mikor lesz kész? - kérdezik, akik látják a végetérni nem akaró felújítást. Jómagam már gondolni sem akarok arra, hogy mikor lesz a lakás olyan állapotban, hogy azt mondhassam, hogy OK - minden stimmel, befejeztem. Már csak arra gondolok, hogy mikortól tudok ott lakni. A burkolás után, ha felszereljük a WC-t, a mosdót, a csaptelepeket, és kőműves többé nem teszi be a lábát, akkor "visszaveszem" a lakásom. Éltem már "tábori körülmények között", ezt is ki fogom bírni. Legfeljebb, ide-oda húzgálom a matracom...

Egy magára adó nő ruhatárában mindig van egy "kisfekete" - egy rafináltan egyszerű fekete ruha, amit többféle alkalomra is sikeresen bevethetünk. A kisfekete nem egy ruha - ez a praktikusan elegáns szinonímája az öltözködésben.

A kislakás sem egyszerűen egy kisméretű lakás, hanem olyan térkapcsolat, amely használója igényeire szabottan kiemeli a környezet adta lehetőségeket. Bár a "szabása" nagyonis különböző lehet, abban mindegyik fogalommá vált kislakás megegyezik, hogy belépve úgy érezzük - ezt másként nem is lehetett volna jól kialakítani.

Nem titkolom: szeretném elérni ezt a fajta "tökéletességet" ebben a lakásban, és ezért foglalkoztat minden részlet oly sokat. Az eredeti elképzelésekhez viszonyítva a lényeg nem, de néhány részlet bizony megváltozott menet közben.

A dongaboltozat megtisztításával sokat szenvedtünk, de miután elkészült az összes javítás, el nem tudtam volna képzelni, hogy egy központi világítás kedvéért bármit megbontsak újra. Fájó szívvel, de a tervezett marokkói lámpa nem kerül a boltozat közepébe. A motívum talán visszatér másutt, de az építés során egy egészen más megoldás jutott az eszembe, amikor naponta láttam a projektorok alulról felfelé nyúló fényében a boltozatot. A galéria korlátjára szerelt  led-falikarok, amelyek mind felfelé, mind lefelé világítanak. Az építés során annyiban módosultak a méretek, hogy most a nagy étkezőasztal tengelyébe kerül a galériakorlát kiugró része, tehát az erre szerelt lámpák az asztal közepére is világítanának, de ami esetünkben még fontosabb, hogy alulról világítják meg a boltozatot, ami kiemeli a formai szépséget - legalábbis szerintem. A lámpa szolid formavilága követelmény, de még meg kell találnom a végleges és illő formát.

A led-rajongásom azóta csak erősödött, mióta a ház liftjébe ilyeneket szereltünk. A lépcsőt négy darab, álló sorba rendezett Dioder fogja megvilágítani, és a másik sorozat a konyha és a zuhanyozó közti falra lesz szerelve, amolyan irányadónak.

Maradtak a sótéglák, a mögöttük lévő fénycsővel megvilágítva, a lépcső galériára vezető része alatt egy sorban. Csak hat darab sótégláról van szó (2000 Ft darabja) és a ledekkel az ablak irányából jövő fényt sokszorozzák ott, ahol valamilyen "tárgy" áll a fény útjában. 

Ezt a bejegyzést az írás pillanatában nem érzékeltetik fotók, hiszen a hatást még csak én "látom", a villanyszerelők pedig soppánkodnak - de idővel majd ide teszem a megvalósult állapotról készült képeket.

Egyelőre azonban nem a lámpatestek foglalkoztatnak, hanem az ajtó és az ablakok betétele, mert beköszöntött az igazi téli zimankó, és pénteken kibontottuk a régi ablakot, tegnap pedig az ajtót. A lakatos és a kőműves közös erőfeszítésel berakták a külső fém keretet, amely a korábbi ajtótok hatását igyekszik visszahozni, amellett, hogy elsődleges funkciója az új nyílászárók stabilitása a régi téglafal-szerkezetben.

Hát, igen, elkövettem a gyalázatot - műanyag ablakokat és ajtót rendeltem, és szívtelenül kihajítottam a totálisan elkorhadt régi, fa tokokat. Utáltam az ajtót, ami túl nagy volt, mégsem engedett be maximális fényt, utáltam a felette lévő befelé nyíló ablakokat, amelyek nyitogatása külön cirkusz volt. Utáltam, hogy nyitott ablaknál belátnak a torkomig, zárt ablaknál megfulladok nyáron és fagyoskodom télen, mert azon a "jó régi" ablakon át besüvített a szél. Lelketlenül megváltoztattam a nyitási szisztémát és az anyagot, de még az üveget is - mert nem akarom minduntalan függönyözni a lakásom - síma tejüveg lesz.

Holnap reggel, ha minden jól megy, akkor végre "lehatároljuk" a lakást és némi faljavítás után eltünik az udvarról a folyamatos építési törmelék-halom. Bent, a mostaninál elviselhetőbb hőmérsékleti viszonyok között folytatódik a munka: a burkolás.

Miután a nyarat a társasház felújítási programjára "pazaroltam", csak szeptember 22-én kezdődött a saját lakásom felújítása. Igaz, erre az időre már előkészültem annyira, hogy megvettem az IKEA-ban a komplett konyhát (azóta bedobozolva várja, hogy összeszereljék), a burkolatokat, a kádat, stb. amelyek pontos színe-formája befolyásolja a részleteket.

Egy régi épületben lévő lakás felújítása ugyanis rengeteg meglepetéssel jár, amelyekhez olykor alkalmazkodni kell, de ebben az esetben is kellenek fix "megalkuvásmentes" pontok. 

A bontás többnyire néhány napos munka, de ennél a lakásnál  a technológiai  sor átrendeződött.

A válaszfalakat azonnal elbontottuk, de egy darabig még meghagytuk a régi galériát, mert a bontás legfőbb eleme a dongaboltozatról  "levakarni" a vakolatot. Az első napokban többféle vakolatradírozási technikát kipróbáltunk, a gépi csiszolás különböző fajtáitól a hagyományos, kézi levésésig. Az az "őrült" ötletem, hogy ha már dongaboltozat, akkor látni akarom a téglát - rengeteg munkával járt és persze egy vagyonba került nekem...

Az építkezésnek 5 millió forint készpénzzel vágtam neki, amit jócskán leapasztott a konyhabútor, szolidan, de masszívan a burkolatok, - ditekt nem vettem túl drága burkolatokat, csak a minőséget fizettem meg - ám a 20 ezer forintos napidíj, amibe a kőművesmunkák kerültek, a napok múlásával egyre fájóbb sebet ütött a  bankszámlámon.

Az eredményt azonban, remélem, hogy még sok éven át élvezhetem - és rajtam kívül, talán mások is. Azon kívül, hogy szerintem gyönyörű a nyers téglás dongaboltozat, a vakolatleverés pozitivuma volt az, hogy felfedeztünk egy falfülkét. 

Valójában ez egy átjáró volt, amit később megszüntettek és nem építettek az áthidaló alá egy 60 cm vagtag falat, mint ahogy eredetileg volt, hanem a túloldalon a fal külső síkján, az én lakásom oldalán pedig egy mélyedéssel oldották meg a befalazást. Az én oldalamon egy élére állított téglasor tüntette el a mélyedést, ami a vakolatlevétel során vált nyilvánvalóvá, sőt be is dőlt - így találtunk egy nagyon szép kis mélyedést. Persze, ez tovább növelte a kőművesmunkát, de az eredmény nekem tetszik.

A korábbi fürdőszobába nyíló ajtó felett is egy sokkal szélesebb és magasabb áthidalót találtunk, amit szépen, akkurátusan kibontva a belső és a külső tér a korábbinál sokkal szorosabb kapcsolatba kerül.

Az eredeti téglafal javítása azonban eszelős munka. Miután levakarták a vakolatot, ki kellett javítani a korábbi horonyvéséseket, kikaparni a téglák közti vakolat felszini részét és "újrafúgázni" a falfelületet.

Később, amikor már pormentesíthető lesz a tér, lenolajjal le kell dörzsölni a téglára tapadt fölösleges cementréteget, hogy az anyag a maga természetességében látszon.

Csak a központi térben, a padlótól 90 cm magasság felett lesz ez a nyers tégla-felület, a belső helyiség, amely korábban fürdőszoba volt, marad vakolt, és levendula-színűre festve, mint ahogy az összes festett felület,  vagyis a gipszkarton-válaszfalak, a háztartási helyiséget és a dobogó alatti teret lezáró ajtók. Tulajdonképpen, elég minimalisztikus teret képzelek el, amelyben kevés különböző szín és anyag jelenik meg.

Az első skiccel kapcsolatban felmerült, hogy a lépcsők esetleg zavarják a természetes fény útját. 

A jelenlegi lépcső ott van, ahol a jövőbeli dolgozósarok ferde fala - szépen rákenve a falra a galérára vezető egykarú lépcső. Rettenetesen utálom a jelenlegi lépcsőt. Egyrészt, mert kényelmetlen, más részt, mert a helyiség leginkább megvilágított falára terpeszkedik.

Megvallom őszintén, a lépcső helyét kerestem a legtovább - alapvető szempont volt az, hogy kényelmes legyen, vagyis 30 cm mély belépéssel, hogy lefelé is a hasraesés réme nélkül mehessek.  A keskeny belépésű lépcsőkön lejönni pokol, különösen magassarkú cipőben. A jelenlegi lépcsőt annyira utálom, hogy a galériára napjában egyszer megyek fel - este aludni. Teljesen feleslegesen van begalériázva a légtér négyötöde, ha csak alvásra használom. Lent pedig klausztrofóbiásan szenvedek az alacsony belmagasságtól.

Az általam tervezett légtér ezt igyekszik megszüntetni - azzal, hogy  egyfelöl csak minimális területet galériázok, más részt a lépcsők kényelmesek (a magasságot is bemértem a magam lábaihoz, és ebből az derült ki, hogy 18 cm magas lépcsőket nem kell kettessével vennem felfelé, mint az ennél alacsonyabbakat - a 63-as lépcsőképlet ideje lejárt szerintem, többször kipróbáltam a 66 sokkal kényelmesebb!), és azzal, hogy nem két szint van, hanem a teret három különböző szintre osztom (a dolgozósarok 90 cm-vel magasabb a bejárati padlószintnél), sokkal kellemesebb átmenet képződik az alsó és felső szint között.

Visszatérve a természetes fény útjára - a lakás keleti fekvésű, a "legbenapozottabb" fal a dolgozósarok bal oldali, ferde fala, amit, reményeim szerint megpucolunk a vakolattól. A dolgozóasztallal szemközti ablakon bejövő fény útjában a galériára vezető lépcsősor alsó fokai vannak, legfeljebb. Ma, amikor a jövendő WC helyén van a főzőfülke, bár fala nincs, az a legsötétebb zug. Ezért választottam ezt a sarkot a tisztasági helyiségnek, bár a vizes csatlakozás is itt van, de ez másodrendű szempont volt.

Tudom, hogy a konyha nem kap természetes fényt - ennek megfelelően terveztem meg a mesterséges megvilágítását. A konyha a szomszédos lakással közös válaszfalon, kap egy 10 cm-es szerelőfalat a munkapult magasságában, és egy megerősítést a felső szekrények háta mögött. Igy az alsó és felső szekrénysor között maradó 40 cm sáv 10 cm-el beljebb lesz. Teljes 2,46 m hosszában, rejtett fénycsővel megvilágítom ezt a mélyedést, amit egyébként üveggel borítok. Kicsit akvárium-szerű hatást szeretnék elérni.

Amennyiben a dongaboltozatot sikerül szépen megpucolni a vakolattól, akkor szerzek a közepébe egy marokkói lámpát. Nagyon kevés látható lámpatestet szeretnék a lakásban, inkább csak a fényt, mint a fényforrást akarom látni, de a marokkói építészet és designe nagy tisztelője vagyok, és már régen szerettem volna egy  hagyományos marokkói lámpát - ebben a vörös téglaboltozatos térben azt hiszem otthonra lelne.

A másik mesterséges fényforrás, amit szeretnék alkalmazni, a hátulról megvilágított sótégla. Azt tervezem, hogy a galériára vezető lépcső alatt, egy a lépcsőt negativban is visszaadó formában építenék egy sótégla-betétet, amelyet hátulról megvilágítanék. A lépcső alatt a zuhanyozóval szembeni nyitással lenne a hűtőszekrény, ennek az oldalában jelenne meg a sótégla, a világítás pedig egyben egy belső világítás is, ami a sótéglán keresztül kifelé is áramlik.

Elsődleges szempont volt, hogy a fény útját minél kevésbé torlaszoljam el. Ezért a WC-zuhanyzó egység behúzódik a sarokba, az üveges ajtó és az ablak közti falhoz közel pedig egy másik, a galéria korlátja magasságáig teli szekrény, amely a mosáshoz kapcsolódó funkciókat rejti. Ez a tömb azonban a dolgozósarok felöli oldalon csak az asztal magasságáig ér (+0.75), a közbenső szinttől (+0.90), vagyis a bejárati padlószinttől +1,65 cm. Itt elfér a mosógép, méghozzá a felfelé nyitható változata, mert azt sokkal kényelmesebb kezelni, mint az elöl nyithatót. Szárítógép nem lesz, viszont ennek a szekrénynek a sötétebb-barna része a galéria (padlószint 12x18=2,16) korlátjáig ér, ami 2,90 a bejárati padlószinttől. Vagyis a mosógépből kijövő ruhát vállfákra akasztom ebben a légtérben, a fedlap perforált, hogy felfelé a pára kijöhessen, sőt, ezt a fedlapot el is tudom csúsztatni a dolgozósarok tere felé, vagyis a galérián állva a száraz ruhákat ki is tudom venni, és egyenesen betenni a szekrénybe, vagy felhúzni, mint ágyneműt - igen, az ágyneműket is nadrágtartó válfákra akasztom, nem teregetek kötélre.

A galéria csak két méter szélesen, kicsit kevesebb, mint a légtér felét foglalja el. A mosáskabin mellett megyek fel a közbenső szintre, ahol az ablakmélyedésben van az asztalom, de mindkét kezem felöl, az asztallappal azonos magasságban vannak további rakodófelületek. Balra, a fal mentén az irattár.

Erről a közbenső szintről mehetek tovább a galériára, az intim-szférába, amely azonban ugyanarra a légtérre nyilik, amelyben a dolgozó, az étkező és a konyha van, némi átvezetéssel a keleti sarokba, amit hagyományosan nappalinak, vagy könyvtárnak is becézhetünk. Három oldalon könyvespolcok, az egyre szaporodó könyveimnek és DVD-knek. Imitt-amott családi képek is a falra kerülnek. Mert a központi térben alig valamit tennék  az egy nagy szabad falfelületre (a dolgozó felöli rész) mert azt és a dongaboltozatot (a nagy mértékben látszó felületeit) tégláig letakaritanám a vakolattól. Ha már ilyen terem van a lakásban, akkor élvezni szeretném minél csupaszabb szépségében.

A galérián legbelül van az ágy, ami szintén elég keletiesen alacsony, (35 cm) középen a ruhásszekrény, baloldalon, ahol az ajtó miatt jobban megnyílik a dongaboltozat - a fürdőkád.

A galéria alatt húzódik meg a tisztálkodóhelyiség (WC-mosdó-zuhanyozó), a folytatásban a konyha. Természetesen, erős gépi szellőzéssel a homlokzat felé. A jelenlegi fürdőszobának van egy érdekes felső ablaka, ami a keleti sarokká alakuló térnek igen kellemes szellőzést ad, bár ez a rajzon nem érzékelhető. 

A központi térben van a nagy hatszemélyes asztal, a falhoz támasztva, fixen, a falhoz tapadó keskeny szekrényben üveglap mögött a viszonylag gazdag pohár és bögrekészletem - semmiből nincs hat egyforma, de mindegyik szép és praktikus, vagy érzelmi okokból őrzöm.

A konyha egy 2,46 cm hosszú pult, minden kihúzható, fiókos, még a mosogató alatti szelektiv szemétgyűjtő is. Ez volt az első dolog amit megvettem, és ahhoz képest, hogy nem túl nagy, elég sokba került. De a jó konyha alapfeltétele egy kényelmes lakásnak.

Nem lesz drága csempe a fürdőben, a központi tér padlója 1200 forintos négyzetméterárú gresslap (alatta elektromos padlófűtés), magyar termék a fürdőkád, a WC, a mosdó - az elegáns fürdőszobafelszerelés-szaküzletben döbbenten hallották, hogy 180 ezer forintot nem adok egy mosdóért, mégha praktikus is lenne az apró fürdőszobámba, de a konyha a legkorszerűbb és képes vagyok meglehetősen sok pénzt arra áldozni, hogy ne ivóvízzel öblitsem a WC-t. Mert az fontos, nekem.

A lépcső alatt lesz a már most meglévő hűtőszekrényem, ami nem túl nagy, de egy belvárosi kislakásban lakónak bőven elég. Csak át fogom festeni levendulaszinűre, mert a fehér hűtőszekrényeket ki nem állhatom. Alá teszek egy harminc centi magas , szellőztetett fiókos szekrényt  a zöldségeknek (krumpli, hagyma, stb), a hűtő tetejére egy grillezésre is alkalmas mikrohullámú sütőt. Az sem lesz fehér, természetesen. Az egész lépcsőalját a zuhanyozó-felöli oldalon egy ugyanolyan kétfelé nyiló szekrényajtó zárja le, mint amilyen a mosókabinon lesz.

Az étkező felöl a közbenső szint alatti terület is megnyitható , de ez a rész lesz a zárható raktáram is egyben - itt tárolom majd az építéssel kapcsolatos szerszámokat, anyagokat, egyfelöl, másrészt a bőröndöket és alkalmasint a személyes holmimat, ha hosszabb időre elutazom.

Más szóval a program:

Szó nincs itt az "álmaim otthonáról" - annál tapasztaltabb ember vagyok, mintsem a levegőben álmodozzam. Tudom, hogy nem a lakásomban rejlik a magam boldogsága.

A kényelmes lakás fontos kellék - nem több, de nem is kevesebb. A kényelmes lakás nem feltétlenül nagy - a lakást takaritani is kell, a fenntartással kapcsolatos számlákat fizetni kell, és semmi kedvem azért dolgozni keményen, hogy fölösleges négyzetméterekre keressek. A kényelmes lakás éppen akkora, amekkora az én speciális igényeimet kielégiti. Nézzük hát, mik is azok a speciális igények:

1. Egyedül lakom, és ezen nem kivánok változtatni. Ez nem kényszerű egyedüllét, keserves magábazárkózottság, hanem tudatosan választott életforma. A szerelemnek ehhez semmi köze. Elég változatos életem volt ahhoz, hogy 56 évesen meglehetős magabiztossággal mondhassam : ebben a lakásban senkivel nem akarok együtt lakni.

2.  Van egy másik lakásom is, Tel-Avivban, amihez ragaszkodom. Az sem nagy, bár ennek a lakásnak a duplája alapterületű, körben azzal a kerttel, amit tíz éven át a saját kezemmel épitettem - terveim szerint a teleket ott fogom tölteni egy pár év múlva, amikor a fő megélhetési forrásom már az írás lesz. Ráadásul, a gyermekeim és unokáim a világ különböző pontjain élnek (Kanada, Ausztrália), tehát figyelembe kell vennem azt is, hogy jövedelmem nagy részét az elkövetkezendő évtizedekben repülőjegyekre fogom költeni, és azokban az időkben, amikor esetleg hónapokig nem leszek Magyarországon, ezt a lakás ki tudjam adni bérbe, valószínűleg túristáknak.

3. Amikor viszont itt vagyok, akkor a lakásomban dolgozom is, tehát a dolgozósarok minősége elsőrangú kell legyen. A legjobb megoldás ha a laptopból felpillantva kinézhetek az ablakon. Tel-Avivban az iróasztalomnál ülve az év nagy részében a nyitott ablakon át a kertet láttam - a legjobb gondolatokat ez a látvány adta. Igaz, ha nagyon megakadtam, akkor ki is mehettem a kertbe... ez itt is megteremthető, idővel. Másik fontos szempont, hogy a munka közben ne legyen szükség mesterséges fényre. Nemcsak az árammal való takarékosság okán, hanem mert egy idő után nagyon idegesitő lámpafénynél dolgozni, megfájdul a fejem. 

4. Szeretek főzni, vendégeimnek enni  adni. De ettől függetlenül is, a konyha az élet központja számomra, ezért "normális konyhára" van szükségem.  A munkapult minimális mérete 2,46 cm hosszú - ezt neveztem el az idők során  minimális "főzési egység"-nek. Mindegy, hogy a lakás mennyire kicsi, a paprikás krumplit minden lakásban ugyanúgy kell elkészíteni. A főzőegységet egy méretes étkezőasztal is ki kell egészítse, hiszen oda ülnek le a vendégek, és egyébként is, imádom a nagy asztalokat.

5. Ezzel szemben a fürdőszoba legyen kompakt. WC, kézmosó, zuhanyozó. Ez a tisztálkodás intimszférája. Egyszemélyes helyiség. Ha valaki bent van, senki oda be ne menjen.

6. Tűrhetetlen dolognak tartom, hogy a WC-t ivóvízzel öblitjük! Egy Izraelben élt ember számára ez mérhetetlen pazarlás! A lakás méretei nem engedik meg, hogy előregyártott vízvisszaforgatót épitsek be, de a lakás magassági viszonyai lehetővé teszik, hogy szimpla gravitációs rendszerben a fürdőkád használt vize kerüljön a WC-tartályba. Mert fürdőkád is kell, de nem tisztálkodni, hanem örömködni. 

7. Kell a galéria, de jóval kisebb területtel, mint a mai - oda kerül a fürdőkád, pontosan a WC-mosdó-zuhanyozó-blokk fölé. A kádlefolyóból egy szűrőn át egy átmenőtartályba kerül a víz, majd innen a szokásos, falba sűllyesztett WC-tartályba. Nem minden nap "áztatom a lelkemet" a kádba, amely 170 liter űrtartalmú, hivatalosan, levonva habtestemet, durván 100 liter vizet fürdőzöm egy alkalommal. Kétfokozatú öblítőtartállyal, ez kb. 33 kisdologra, vagy 16 nagydologra elég öblítővíz.

8. A galérián lesz az ágyam : szeretem a kényelmes, nagy ágyakat - nem, erről még nem szoktam le... Az ágyneműt gyakran váltom, szeretem a szép ágyneműt, de nem használok ágytakarót. Miután kiugrottam az ágyból szeretem kiszellőztetni az ágyneműt, majd lazán ráteriteni az ágyra a paplant. Ennyi.

9. A galéria harmadik eleme a ruhásszekrény - nagyon alapos belső, rendezési terv alapján készülő egyedi darab. Nincs sok ruhám, nem szeretem a sok rongyot, de az, ami van, egy mozdulattal megtalálható és kivehető legyen, akár az éjszakai sötétben is. A tárgyak logikusan eltervezett helye rendkívül fontos ahhoz, hogy az ember a leghatékonyabban tudja a háztartási munkákat elvégezni, és sose pazarolja idejét a keresgélésre.

10. Kanapé, vendégfogadó ülősarok az én lakásomban szükségtelen. A vendégek az étkezőasztal körül ülnek legszívesebben, hiszen amellett kényelmes enni, inni és beszélgetni. TV-t csak az interneten nézek, filmeket a laptomon. Mindig zavart, ha egy helyiségben a tv uralkodó pozicióban van. Viszont kell egy "keleti sarok" - ahol félig ülve, heverészve, lehet beszélgetni, könyvet, vagy laptopot-olvasni (egyre többet olvasok laptopról, amit én igenis "ágyba viszek" oldalt döntve is remekül tudok olvasni, akár regényeket is), és el kell helyeznem a növekvő méretű könyv és DVD-táramat.

11. Átalakitási mániámnak köszönhetően kell egy raktár is, ahol a szerszámokat, bizonyos profilokat, néhány gipszkarton-darabot, festéket és hasonlókat tárolhatok. Ezen felül,  ha hosszabb időre, néhány hétre, vagy hónapra elutazom, és ki akarom adni a lakásom, kell egy olyan zárható raktárrész, amelybe a számomra fontos személyes tárgyakat elrakhatom.

12. Kimaradt a mosás... nos, Tel-Avivban nem tartok mosógépet, mert pár házzal arrébb van egy remek, 24 órán át nyitvatartó önkiszolgáló mosoda, nagyteljesitményű szárítógépekkel. Marad a kézimosás és a vegytisztitó. Itt ez nem igy működik, tehát kell egy olyan apró helyiség, ahol helye van a mosógépnek, a szennyes-ruhának és egyben szárítani is tudom a ruhát. Az szóba sem jöhet, hogy a mosógép  és a száradó ruhák  a fürdőszobában legyenek! 

Egyszóval: mindent, de részletezem...

A lakás udvari és földszinti, ráadásul keleti fekvésű - mindezekből adódóan kevés a természetes fény. Azt a keveset is lefogja a "főzőfülke" fala, illetve az a galéria, amely a szoba területének 70%-át befedi.

A fürdőszoba aránytalnul nagy, a "főzőfülke" egy vicc... bár, én tudok tábori körülmények között is főzni, de ez annak is szűkös.

A lakásba egy viszonylag zöld udvarból lehet belépni, de a kert messze nem az, mint ami a tér  adottságai alapján elvárható lenne.

Tehát vannak azért pozitiv vonásai is ennek a lakásnak, csak azok nem jutnak érvényre a mai körülmények között.

A belső (zöld) udvaron kívül a lakás belmagassága is kedvező - a dongaboltozat legmagasabb pontján 4,5 méter. 

A mai galéria  ezt magasságban kettészeli, rémesen ellenszenves, nyomott tereket hoz létre.

Az alapító okirat-beli alaprajz globális méretei ugyan pontosak, de az ajtók, ablakok helyei már kevésbé, igy az első dolgom az volt, hogy alaposan felmérjem a lakást, minden részletét tekintve. 

Az elmúlt harminc évben rengeteg lakást alakítottam át. Magaméit és másokét. Huszonvalahány éven át ebből is éltem, bár nem vagyok építész. Éppen ezért, kezdem a bemutatkozással.

Ma vagyok 56 éves. Van egy városgazdász és egy újságíró diplomám. 19 éves koromig éltem Pécsett, majd 32 éves koromig Budapesten. Ez idő alatt kétszer házasodtam és váltam, két gyerekem született, akikkel 1985-ben Izraelbe vándoroltam.  Még csak három hónapja voltam az országban, amikor az első lakásátalakitásra kaptam megbízást. Ezt egy véletlennek és egy apró félreértésnek köszönhettem, de éltem a lehetőséggel: jól megoldottam a feladatot, ezért újabb és újabb munkákat kaptam.

Lakásokat nemcsak főiskolai tanulmányaim során terveztem, hanem az első épitész-férjemmel is nagyon sok pályázaton vettünk részt a hetvenes évek elején, és két lakásunkat is közösen alakitottuk át. Később, még egy projektet vezényeltem le egyedül, amikor a második férjemtől is elváltam, és a két kisgyerekemmel a VII. kerületben egy két szoba, félkomfortos lakást kellett otthonunká változtatnom.

Izraelben mind a bérelt, mind a később, magamnak vásárolt lakásokat átalakitottam - lassan életvitelemmé vált, hogy ha "beteszem a lábam" egy lakásba, akkor ott a falak leomolnak... Megélhetésemként nemcsak terveztem az átalakitásokat, hanem magam is vezényeltem  le az épitkezéseket - húszonkét év alatt 345 ilyen projektem volt.

2004-ben, amikor a budapesti, régi zsidónegyed miatt elkezdtem egy intenziv, internetes kampányt, még nem terveztem visszajönni. Három  éven át ingáztam, és csak 2007-ben határoztam el magam arra, hogy lakást béreljek. Nagyon egyszerű, alig 30 négyzetméteres lakást, a nyóckerben. Aztán megint eltelt majdnem két év, amig kerestem a megfelelő lakást, de  hiába néztem meg többszázat - igazán megfelelőt nem találtam. Egyre értelmetlenebbé vált az, hogy egy csomó pént fizetek azért, hogy béreljek egy lakást, amit nem igazán szeretek, de közben benne lakom... úgy döntöttem, hogy megveszem és átalakítom.

Korábban, ritkán dokumentáltam egy-egy lakás átalakítását. Nem volt szükség reklámra, hiszen egy-egy jól végzett munka után mindig kaptam néhány újat, akik nemcsak azt látták, hogy milyen lett a lakás, hanem arról is informálódtak, hogy milyen szolgáltatást nyújtottam a megbízómnak. Mert egy lakásátalakítás nem csupán tervezésből áll, hanem a megrendelővel való intenziv emberi kapcsolatból - nekem kell ráhangolódnom az ő életére. Az átalakitott lakás a megrendelő igényeit kell tükrözze! 

Kezdetben "tervcentrikusak" voltak a lakásátalakításaim. A meglévő állapotról felmérési tervek, a bontásra és az építésre külön tervlap, megkapta a vízvezetékszerelő a maga tervét,  és igen nagy figyelemmel kialakitott tervet a villanyszerelő - a világítástechnika egyre fontosabbá vált az évek során. Izraelben nem a radiátorok méretezése, hanem a légkondicionálók rendszere volt a téma - vagyis erre is készült szerelési terv. Ezen felül a burkolatkiosztás, minden helyiségben, különös tekintettel a fürdőszobákra, amelyekből minimum kettő volt egy közepes lakásban is, nagyobbakban még több. Itt, természetesen a falburkolatra is ki kellett térjek. Kihagyhatatlan volt az asztalos-tervdokumentáció, legalább a konyhabútorra és a fürdőszobai, beépített bútorokra vonatkozóan, de az elégedett kilens rendszerint más bútorokra is kért javaslatot.

Az elmúlt tíz évben már, szinte minden projektben az utolsó kép felakasztásáig, a kert, vagy a terasz növényzetének beültetéséig kísértem a megvalósítást. A tervek ugyan fontosak voltak ezekben az esetekben is, de a hangsúly áttevődött a megvalósitás minden apró részletére - rengeteg munka, de egyre jobb eredmények születtek. Viszont, itt, Magyarországon, az emberek kevéssé ismerik ennek az épitkezés-fajtának a szépségeit és a buktatóit. Nemcsak a megrendelők, az épitészek sem eléggé. Ezért döntöttem úgy, hogy most, amikor magam vagyok a megrendelő, a tervező és a kivitelező is, dokumentálom a folyamatot. Szerintem, tanulságos lesz...