Legyünk már készen! - ez minden vágya annak, aki lakását szétdúlta a felújítás, bőröndből öltözködik naponta és kihúzható ágyakat rendez reggel és este. Nincs napközbeni szieszta, még az ülésben meggörnyedt hátamat sem tudom kiegyenesíteni: reggeltől-estig egy trappban dolgozom. Nagyon unom ezt az állapotot, de mindannyiszor, amikor valami nem stimmel az építkezésen, mégsem a gyorsaság, hanem a minőségi kivitelezés mellett döntök. Erre már jócskán ráfizettem - szó szerint értendő! A téglaboltozat feltárása, a javítások, a részleteire érzékeny kétszintű galéria, a lépcsők, a megalkuvástól mentes elektromos rendszer - mind-mind zabálták a pénzt, ami persze véges, és egyre apad. Lehet, hogy a konyhán kívül nem lesz bútorom, lehet, hogy a festést magam csinálom, a nyerstégla lenolajozását már biztos, hogy a két kezemmel végzem, de akkor is kitartok amellett, hogy amit beépítünk azt a lehető legjobban kell tennünk. A hibákat ki kell javítani, ahol nem megy másként, vissza kell bontani. Ez persze, lelkileg nagyon nehéz állapot, és minden nappal nehezebb.

Mikor lesz kész? - kérdezik, akik látják a végetérni nem akaró felújítást. Jómagam már gondolni sem akarok arra, hogy mikor lesz a lakás olyan állapotban, hogy azt mondhassam, hogy OK - minden stimmel, befejeztem. Már csak arra gondolok, hogy mikortól tudok ott lakni. A burkolás után, ha felszereljük a WC-t, a mosdót, a csaptelepeket, és kőműves többé nem teszi be a lábát, akkor "visszaveszem" a lakásom. Éltem már "tábori körülmények között", ezt is ki fogom bírni. Legfeljebb, ide-oda húzgálom a matracom...

A bejegyzés trackback címe:

https://sipucim.blog.hu/api/trackback/id/tr1001647181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qashqai 2019.10.16. 11:27:01

Látom régi a cikk, de ha tudtok segíteni milyen szabály vonatkozik arra, hogy ha kicserélem a függőleges csatornastrangot lakásfelújítás közben (kicsit szivárgott is feltárásnál derült ki, öntöttvas), az az én vagy a ház költsége? Találok erre vhol hivatalos szabályozást, leírást is? Köszönöm!
süti beállítások módosítása