A hétvégét takarítással töltöttem - lassan az építési terület lakássá kezd válni... A takarítás jó alkalom arra, hogy észrevegyek minden hibát. Bizony találtam... a mesteremberekből pillanatnyilag nagyon elegem van, ezért a "finiselést", az apró javításokat magam csinálom. Nincs tovább türelmem ahhoz, hogy hússzor elmondok valamit és huszonegyedszerre sincs megcsinálva. Egy lakás minden eldugodt sarkának rendben kell lennie ahhoz, hogy könnyen és gyorsan takarítható legyen. Élvédőzömtem, gletteltem, lábazatot ragasztottam, ahol a burkoló kissé elnagyolta a dolgot - egy nőnek nemcsak azok a részletek fontosak, amiket látni lehet majd. Ha most nem figyelek oda a lépcső alatti rész gipszkarton falának lábazatára, lehet, hogy évekig nem veszem észre, hogy a felmosóvíz áztatja a csupaszon maradt gipszkartont. Most még minden, később takart részlet is jól megoldható. A ház eredeti falai között nincs egyetlen derékszög sem, ezért elég sok a vágott padlóburkolat-maradék - a közbülső galériák alatti részen ezekből csináltam lábazatot: a falak akkor sem nedvesedhetnek, ha valamilyen váratlan oknál fogva 5 cm-es víz borítja esetleg a padlót. A később látható részeken 15 cm magas 12mm-es rétegelt lemezt ragasztok majd, amit gondosan lealapozok és lefestek - mi másra, mint levendula-színűre. Tegnap a fürdőszoba külső falára felkentem az első réteget - nagyon megnyerő, számomra. Később kiegészítem ezt a bejegyzést fotókkal, de most örülök, ha a kezemről le tudom vakarni a glettet és a festéket, nemhogy fényképezőgépet vegyek a kezembe...
Tegnap lenolajjal kentem le a konyha oldalfalát - szépen kihozta a nyers téglafal szépségét. Később, ha már lakni is tudok ebben a lakásban, a téglafalat kissé utókezelem levendulaolajjal - az illatok ugyanis legalább annyira fontosak, mint a formák - szerintem. Egyelőre penetráns festékszag van az egész lakásban.
Akárhogy igyekszem, amíg az asztalos nem állítja össze a konyhát, és a lépcsőfokok nem lesznek a helyükön, sőt a galériakorlát egy része is - addig nem tudok szerelvényeztetni sem az elektromos, sem a vízvezetékszerelővel - addig pedig nem tudok visszaköltözni.
A korábbi fürdőszoba, amit most kuckónak becézek, és ahol elkészült a 90 cm magas dobogó 
vázszerkezete és a felső világító ablakhoz vezető "Jákob lajtorjája" is - nagy kérdés volt, hogy körbegletteltessem 26 ezerért, vagy csak magam javítsam az egyes falhibákat és hagyjam "rusztikusra" a felületet.
Miután a lakásfelújítás már beszippantott négymillió forintot, egyre nehezebben adom ki a pénzt, úgyhogy meggyőztem magam - ebből csak faljavítgatás lesz, nem pedig profi glettelés. Ideológiát is gyártottam a smucigságomhoz, mégpedig azt, hogy ennek a helynek úgyis az a funkciója, hogy körben könyvesponcok legyenek, tehát a tükörsíma fal teljesen fölösleges cél, arról nem is beszélve, hogy az egész térszerkezet girbe-guba. Valószínűleg a levendulaszín egy picit sötétebb árnyalatával fogok itt festeni - sötétebb háttér előtt sokkal élőbbek a tárgyak. Sőt, az is megfordult a fejemben, hogy a levendula-lila mellé a növény zöld részének árnyalatát is beledolgozom a nagy felületekbe...
Eredendően arra a falra, ami az átjáróval szemben magasodik, szerettem volna egy igazi nagy festményt rakni - Zvi Hecker egyik nagyméretű vásznát, amelyet abban az időben festett, amikor a nyolcvanas évek közepén nála dolgoztam. A Spirál-házon dolgozott, és nekem abban a rendkívüli szerencsében volt részem, hogy láttam az alkotás folyamatát. Mármint a ház tervezését és épülését, a róla készült rajzokat, majd az épület eszmeiségéhez is kapcsolódó nagy méretű olajfestmények létrejöttét is.
Zvi úgy festett azokra a kétszer három méter nagyságú vásznakra, mintha durva lepedőre festené álmait - később sem keretezte be, sőt, még egy belső keretre sem feszítette őket. Úgy kellett felszögelni a falra - mindez együtt annyira jellemző volt rá, annyira szeretetre és tiszteletre méltó. A sok nagyképű építész között a legzseniálísabb és a legtermészetesebb ember volt akit valaha ismertem.
A másik lehetőség egy Fehér László festmény... hiszen ő a nyolcvanas évek első felének ahhoz a pesti baráti köréhez tartozott, amelyben én is megleltem önmagam...
A mára kiérlelt "fehérlacis" képalkotás még csak nyomokban érhető tetten azokban a képekben, de a kuckó intim terében éppen ezért illő lehetne.
Ezek az álmaim, a valóság viszont az, hogy vélhetőleg az a fotó kerül oda, amit kedves barátom Villányi András készített 1984-ben a kisfiamról. Fekete-fehér fotó egy mélylevendula háttér előtt - nem is rossz. A többi falat körben, úgyis elfoglalják majd a könyvek...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
weekthor · http://budapestkave.blog.hu 2010.08.03. 09:06:06
Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2010.08.03. 09:55:34
varosiorsi 2010.08.26. 23:36:32
Nincsenek véletlenek, minden okkal töténik, szerintem! A hétvégén kezdtem el "tervezni" azt a 29 m2-es lakást, amit a férjemmel irodának-kuckónak álmodtunk meg. Elolvasva az írásaidat a lakás-átalakításról, egyesületről, társasházi közös képviseletről, emberek együtt gondolkodásáról úgy vélem, hogy mindenléppen tiszteletre és figyelemre méltó az a rengeteg és elemi erejű energia, ami Benned egyesült. Izgatottan várom a lakásokról készült fotókat is, mert a levendula szín felkeltette az érdeklődésemet. (A családi házunk felső szintjét most fejeztük be, és az egyik szobát hunyor színűre festettük együtt a párommal). Ja! Én nem vagyok lakberendező, vagy belső-építész csak immár 5. éve újítjuk fel a házat, amiben lakunk és még mindig vannak terveink (Hála!). Nagyon várom a képeket!!!